„A jazz improvizatív műfaj, ugyanakkor megvannak a maga sajátos játékszabályai. Ha pedig a technikai tudás mellé társul ihletettség és egyediség is, akkor születik meg a szabadság zenéje” – vallja Bágyi Balázs, a magyar jazz élet kiemelkedő, külföldön is rendszeresen közönség elé lépő művésze, a Magyar Jazz Szövetség elnöke.
- 2016-ban igazi különlegességgel leptétek meg a szakmát és a közönséget. A Shakespeare darabokat felidéző Homage To Shakespeare lemezeteket a nemzetközi szakmai zsűri Gramofon-díjjal tüntette ki. Idén újabb nagy dobásra készültök, ezúttal keleti ihletettségű mű megalkotását tűztétek ki célul. Honnan jött az ötlet, hogy Kína világát villantsátok fel az újonnan születő műveitekben?
- A most készülő China Jazz Suite és annak tételei korábbi élményeim zenei lenyomatai. Évek óta járok Kínába, tavaly a zenekarommal is volt két turnénk augusztusban, illetve októberben, szeptemberben pedig egyedül voltam, egy nemzetközi big band projektben vettem részt Hangzhouban. A távol-keleti országban egyébként a jazz igen fiatal műfajnak számít. Alig tíz éve alakult meg, a nagy múltú, közel százéves kínai zenei intézmény falai között az önálló jazz tanszék, ahol egyébként rendszeresen tartok magam is előadásokat. A közeg, az emberek, a hangulatok igen inspirálóan hatnak rám. Úgy éreztem, fontos ezt zenében is kifejezésre juttatni, így szinte adta magát az ötlet, hogy a sanghaji konzervatórium professzorával, Kína első számú jazz zenészével, Li Xiaochuannal – akivel nagyon jó szakmai és emberi kapcsolatot ápolok – hívjunk életre egy közös alkotást.
- Mikor lesz a lemezbemutató?
- Októberben lesz Kínában, utána pedig európai turnéra indulunk, amelynek természetesen több magyarországi állomása is lesz.
- Említetted, hogy a jazz fiatal műfajnak számít Kínában. Tapasztalatod szerint milyen a fogadtatása a közönség részéről?
- Nagyon érdekes és pozitív tapasztalat számomra, hogy a közönség soraiban igen sok a fiatal, amely ad egy erős lendületet, frissességet az előadások hangulatának. Úgy tűnik, hogy Kínában a jazz a populáris kultúra részéve kezd válni, ami igen örvendetes.
- Kína mellett hol terveztek még előadásokat idén?
- Április végén, miután megjövök Amerikából az Eastern Boundary Quartet turnéból, Jordániába utazunk a New Quartettel, ahol az Amman Jazz Fesztiválon lépünk fel, majd májusban Erdélybe megyünk. Nyáron hazai fellépések lesznek főleg, augusztusban viszont bulgáriai turnénk lesz Pocsai Krisztával, akivel sokat dolgozunk együtt. Szeptemberben pedig Berlinbe is vele megyünk. Itthon főként a második otthonunknak számító Budapest Jazz Clubban lépünk fel, de tavaly volt egy kiemelkedő MÜPA koncertünk is Li Xiaochuan vendégszereplésével.
- A szülővárosodban, Pécsett is találkozhat veletek a közönség?
- Természetesen. Bár immáron több mint húsz éve nem élek ott, a kapcsolatom folyamatos a várossal. Minden évben visszatérek néhány előadás erejéig. Idén szeptember 20-án leszünk a Metronóm Jazz Klubban.
- Milyen emlékeket ébreszt benned egy-egy pécsi hazalátogatás?
- Pécs tele van művészettel és kultúrával. Ez szinte érződik a levegőben. Meggyőződésem, hogy az, hogy fiatal koromban kórusban énekeltem, nagyon sokat adott hozzá a zenészhez, akivé váltam. Az akkori együttzenélések, a közösségi szellem, amiben cseperedtem szinte iránytűként vezettek a pályám felé.
- Honnan és mikor indult ez a pálya? Mit tekintesz az első mérföldkőnek?
- A családomban mindig is jelen volt a zene, főként a klasszikus muzsika. A szüleim egyébként inkább a sport felé terelgettek, a zenébe kamasz koromban szerettem igazán bele, de akkor még inkább a rock- és popzene álltak közel hozzám. Tizenöt éves lehettem, amikor a televízióban sugárzott jazzfesztiválokat nézve megfogott a műfaj nyelvezete, ritmikája és hangulata. Ekkor dőlt el: a jazz-zenének szentelem az életem.
- Az évek haladtával pedig kialakult rendkívül egyedi előadásmódod, amely tele van erővel, energiával és szenvedéllyel, ugyanakkor elegánsan könnyed.
- Úgy vélem, harminc éves korom körül találtam rá a saját hangomra, stílusomra. Nem dolgoztam rajta, nem volt tudatos rákészülés. Az évek során az engem ért impulzusok alakítgatták, csiszolták és egyszer csak megszületett. A mai napig ösztönös az előadásom. Ezt persze maga a jazz műfaja is megköveteli. Úgy játszom, ahogy belülről érzem a zenét, nincs benne semmi mesterkéltség.
- Doboktatóként és zenepedagógusként hogy véled, mennyire adható át, illetve tanítható a jazz-életérzés?
- Régebben többet tanítottam, és úgy gondolom a későbbiekben is fontos szerepe lesz az életemben a zene tanításának. Most a fellépések és folyamatos turnézások eléggé behatárolják az időt, amit a tanításra tudok szánni. Mindazonáltal úgy hiszem, hogy minden jazz iránt érdeklődő tanítványnál egy jó módszertannal el lehet jutni egy bizonyos szintig. A jazz azonban improvizatív műfaj, az egyediség a lételeme, az a záloga. Ha ezek mellé még ihletettség is társul, akkor hiteles, érzelemgazdag, jó előadás lesz, de maga a „jazz életérzés” nem tanítható.
- A Jazz Szövetség elnökeként is sokat teszel a műfajért. Milyen cél van aktuálisan napirenden?
- Nehéz dologba vágtuk a fejszénkent. Jelenleg azon dolgozunk, hogy egy szélesebb szakmai fórum támogatásával jobban tudjuk pozícionálni a jazz műfaját a kulturális palettán. Szeretnénk, ha ezen belül önálló identitást kapna, hiszen egyedülálló műfaj a maga sajátosságaival és sokszínűségével. A kulturális kormányzatot is megkerestük egy önálló állami jazzművészeti díj ötletével.
- A zeneszerzéshez, előadáshoz honnan merítesz ihletet? Szabadidődben milyen elfoglaltsággal töltődsz?
- Számomra nem válnak szét a munka és pihenőórák, a hétköznapok és az ünnepek. Még ha más-más oldalról is, de szinte folyamatosan a zenével foglalkozom, ebből nem lehet kiszállni, abbahagyni. Az utazások, az új találkozások által is inspirálódom, nyitott vagyok a világra, gyűjtöm az ihletett pillanatokat. A friss élmények szinte kivétel nélkül tetten érhetők egy-egy új szerzeményben, előadásban. Szabadidőm szinte nincs is, de ha itthon vagyok, kiveszem a részem a gyerekek körüli teendőkből, óvoda, iskola, edzés, tanulás, minden… Ha pedig sport, akkor az úszás és kerékpározás áll közel hozzám. Szeretem a természet közelségét. A legtöbb pillanat mélyén azonban mindig ott van születőben lévő téma, dallam. Nulla-huszonnégy órában zenész vagyok, a jazz az életem.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja Bágyi Balázs jazzdobossal, zeneszerzővel